Év honlapja különdíjas a bien.hu

2014. december 4. – Év Honlapja különdíjat nyert a Netbase Mediához tartozó bien.hu. Az egyik legolvasottabb lifestyle magazin Életmód és Sport kategóriában, 11 pályázó közül nyerte el a 2. helyezést. A médium 2011-ben és 2012-ben is megkapta a szakmai elismerést.

Év-Honlapja-Különdíj-2014Év honlapja elismerést kapott a Netbase Mediához tartozó bien.hu. A női lifestyle portál Életmód és Sport kategóriában, 11 induló közül lett ezüstérmes, így harmadik alkalommal nyerte el a szakmai díjat.

Az oldal 5 évvel ezelőtt azzal a céllal született, hogy olyan minőségi, hangsúlyozottan celebmentes platformot kínáljon a fiatal és érett nők, valamint családanyák számára, ahol azokkal a témákkal találkozhatnak, amelyek a hétköznapi életben foglalkoztatják őket.

„2014 tavaszán döntöttünk az arculatváltás mellett, a korábbi megjelenéshez képest – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – határozottabb, letisztultabb vonalat definiáltunk. A kialakítás során alapvetően öt perszónára építettük a struktúrát és tartalmat. Azért, hogy minden olvasónk a középpontban érezhesse magát az oldalt úgy terveztük, hogy teljesen egyénre szabható legyen, akár a főoldali dobozok variálhatóságát, a háttérképeket, a kedvenc cikkek gyűjteményét vagy a lakóhely szerinti időjárást nézzük. A weboldal emellett a reszponzív dizájnnak köszönhetően tökéletes felhasználói élményt nyújt képernyőmérettől függetlenül. Az oldal forráskódja egyedi fejlesztésű, szerkesztése teljes mértékben az admin felületről végezhető.” – nyilatkozta Csizmadia Zsolt, a Netbase Media Kft. ügyvezető igazgatója.

A zsűri véleménye szerint a bien.hu egy üde színfolt a celebektől zsúfolt és hangos életmód honlapok között, ahol a hangsúly nem a különc figurákon, hanem a normális és egészséges életen van. Tudatos irányváltást követ, nem akar tömegmédia lenni, határozottan a perszonalizációt helyezte a középpontba.

 

A sajtóközlemény letölthető formában (.docx):
Rovidhir_Ev_honlapja_kulondijas_a_bien.hu_20141204

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s